Keverék

 Már-már kezdtem reménykedni, hogy ennél több hülyeséget nem tud már csinálni a kormányunk, de elszámítottam magam.

Ugyan újat nem mutattak, de régebbi döntéseik az emberek megmentésére, illetve az állam bevételének növelésére bukni látszanak. Ezekből most kettőt emelnék ki.
 

Kezdjük az újabbal, a devizahiteleseket segítő rögzített árfolyamon történő végtörlesztéssel. Az egy dolog, hogy alapvetően képmutatás, hiszen gyorsan kiderült, hogy a népnek elég kis része képes ezt megtenni.
De azt is sejteni lehetett, hogy a bankoknak ez nem fog tetszeni. Az elmúlt években a magyar állam egyre több pénzt szedett be tőlük, ami egyfelől jó, másrészről elérkezik az a pont egy idő után, amikortól már nem nagyon akarnak tovább nyelni.

Az már intő jel volt, hogy a külföldi anyavéggel rendelkező bankok nem Magyarországon tervezik a régiós bővítések nagyjának végrehajtását, de még el lehetett volna tusolni valahogy. Ám, azt, hogy a bankok a végtörlesztőket fogják szívatni, már nem lehet.
 

És meg is teszik. Nekik nyilvánvalóan egyszerű okokból nem érdekük, hogy a napi árfolyamnál alacsonyabb áron váltsák ki a hiteleiket az adósok, de a kormány rendelkezése okán ezt kénytelenek megtenni. Ugyanakkor, a magyar adósoknak csak igencsak kis része rendelkezik annyi megtakarítással, hogy önerőből kifizethesse, így kénytelenek forinthitelt felvenni, hiszen devizát már hülyék lennének, a forint alapúak meg nagyjából változatlan törlesztőjűek az évek során. És ezt már meg tudják fogni a bankok, ha emelik a forinthitelek kamatait, ezzel csökkentve a veszteségeiket, ha valaki mégis felvenni, és elriasztva a végtörlesztésre vágyókat.

A másik dolog, szintén az emberek érdekében hozott ún. „chips” adó. A propaganda gépezett itt is nagyon jól működött, de most inkább a gazdasági szempontból nézve értékelném.
A keresztes-narancsos galeri azzal akarta növelni az állami bevételeket, hogy az általuk károsnak minősített hozzávalókat tartalmazó ételekre, italokra magasabb adót, pontosabban egy új, különadót vetett ki.

Az elképzelés jó, a megvalósítás nem, szokták mondani. Hát itt már az elmélet sem stimmelt.
A bukását előre lehetett vetíteni, a kihirdetésének pillanatában én arra gondoltam, hogy a gyártók tesznek rá, és kicsit engednek az árból, így nem lesz magasabb az ára a termékeiknek, esetleg kivonulnak a magyar piacról. De ennél jobb ötletük támadt, fogták magukat és elkezdték csökkenteni, illetve mással helyettesíteni a károsnak nevezett anyagokat, így nem kell adót fizetniük, és a hasznuk sem csökken.

Az egyetlen bökkenő, hogy az így kieső bevételt a kormánynak valahonnan pótolnia kell, és nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy rájöjjünk, az egyszerű ember fogja megszívni.

 A kormányzati Benedek Elek (tőle elnézést, hogy ezekkel van egy oldalon) szakkör újra beindult.

Van ez az új, szakállas kormányszóvivő Giró Szász András. Állítólag ért(ett) valamihez, de most Orbán mellett simán hátsófelet csinál a szájából.
És nem meggyőző. Beszélni tud, de már az első mondatból kiderül, hogy csak egy tárgy, egy szócső, aki otthon a tükörszobájában gyakorolja, hogy miként hazudjon emberek tömegeinek.

Jövőre az infláció emelkedését 4%-osra várják. Ez esetleg még elmenne, de ami ma a híradóból kiderült, a közszférában dolgozók bérét nem emelik, így borítékolható, hogy ismét rosszabbul fogunk élni.

De ennek lekommunikálása viszont fergeteges volt. Megtudhattuk, hogy igazából az nem probléma, hogy nem emelik a béreket, hiszen megóvják azokat a visszaeséstől. És az teljesen mindegy, hogy az infláció emelkedni fog, a fizetés meg nem, mert nem csökken!

Hogy ez mennyire sikeres? Kerek négy másodpercig elhittem, aztán jöttem csak rá, hogy hol a csavar.

Mesemondásból abszolút ötös.

Őszinteségből jó szívvel megkapják a kettest.
Erkölcsösség, abszolút bukás.
 

A nemzet kormánya egyre inkább hátba szúrja a nemzetet, az emberek érdekeit semmibe veszik, és a nyomorba tiporják őket. De hála a zseniális kommunikációs rendszerüknek, még mindig sikerül lenyomni ezt az emberek torkán.
Ha nem ébredsz, megérdemled.

Az Origónak sikerült megszereznie a jövőévi költségvetést. A nemzet kormányának ismét sikerült bebizonyítania, hogy a kétharmados többség nem zárja ki a politikai és gazdasági inkompetenciát.
Az egy dolog, hogy a jövedéki adók emelésével próbálják kompenzálni a hiányt, de abba megint nem gondoltak bele, hogy ez mivel jár majd. Az alkohol, és a dohány egy külön kategória, azzal itt nem foglalkoznék, mert egyik sem létszükséglet.

De, azzal, hogy emelik a gázolajra kivetett adót, emelik a szállítások költségeit, így valószínűleg az élelmiszer árak is nőni fognak. Na ez a baj. Már így is eléggé drága a kenyér és a tej is, most ezzel a húzással tovább lökhetik az árakat, nem beszélve az ÁFA emelésről, 25-ről 27 százalékra.

Az üzemanyag árának növekedése azért sem a legjobb ötlet, mert ugyan a cégeket valamilyen szinten kedvezményekben részesítik, de az átlag autósnak marad a drágább benzin, amely lassan 400forintba kerül literenként, de nem baj. Az sem baj, hogy pár éve még a mostani vezetők, akkor még ellenzékiek, voltak felháborodva a 300forintos benzinárért. Ma már örülnénk annak is.

Visszatérve, drágul az üzemanyag, drágul az átlagember utazása. Nagy ügy, mehetne mindenki busszal, vagy vonattal. De a kormány ezen is spórolni akar. Például a menetrendek összehangolásával. Eddigi az ilyen tervek sose sikerültek, de talán majd most. A nagyobb baj, a kedvezmények csökkentése, és a támogatások elvonása a kedvezményesen utazó személyek után. A javaslatból kiderül, hogy összességében mintegy 10milliárd forinttal csökkentik a támogatásokat.

Tehát a kormány megint megszorítással, és adóemeléssel próbálja leküzdeni a válságot, pedig ez már a múltban sem működött.

A dohányzás betiltása. Unalomig rágott csont, de most mégis előveszem, mert engem is személyesen érint. Sok más emberhez hasonlóan dohányzom, és ugyan nincs ingerem rá, hogy sűrűn rágyújtsak, de azért egy kocsmában szívesen elfüstölgök.

Azt még megértem, hogy éttermekben, illetve olyan helyiségekben ahol ételt szolgálnak fel, ne lehessen dohányozni, mert én se szívesen eszem füstben, de a legtöbb komolyabb étteremben már tiltották a dohányzást. De, szerintem a dohányzó emberek többsége egy kávé mellé is szívesen elszív egy szál cigarettát, hogy arról már ne is beszéljünk, hogy egy ivó hangulatához hozzátartozik a füst. Ez még így meleg időben megoldható, de mi lesz majd, ha hideg lesz? Akkor már nem lehet kiülni, és szerintem nem csak én vagyok vele úgy, hogy nem fogok korsónként kirohanni a kocsma elé.
Inkább nem megyek el, és ha ezzel nem leszek egyedül, akkor a vendéglátó helyek forgalma csökkenni fog, lehet, hogy nem is kismértékben.
Megértem, hogy védeni kell a nemdohányzókat is, én is rühellem, ha passzívan kell dohányoznom. De erre lenne kulturált megoldás, például, két külön helyiség, vagy galériás megoldásnál a fenti rész. Igen, a füst felfelé száll, ennyit megtanultam fizikából. Megfelelő légtechnikai megoldásokkal még csak el se kell szeparálni túlzottan a két helyiséget, és így egyik félnek sem csorbulnának a lehetőségei.

A BKV megállókban is betiltották, értelmét annak se látom, hiszen nem zárt tér, de az kibírható, két méterrel arrébb áll az ember, ugyanúgy odaér a buszhoz. De, hogy megtiltsák a pályaudvarokon, az már kicsit más dolog. Nagy részük nyitott, tehát nem áll meg bennük a füst, és mondjuk a Nyugati estében, inkább menjen ki az ember a pályaudvar elé, ahol jó eséllyel megpróbálják kirabolni? Hogy a Keletiről ne is ejtsünk szót.

A vonatokon: megértem, hogy az elővárosi járatokon, és az IC-ken nem lehet, hiszen az ember bírja ki, vagy menjen lassabb vonattal. De ha több mint négy vagy öt órát kell utaznom, akkor szívesen veszek egy olyan helyet ahol rágyújthatok. Persze, nem kellene az egésznek dohányzónak lennie, elég lenne egy kocsirész, vagy épp a legutolsó kocsinak a vége, ahol nem is ülnek, maximum a mellékhelyiség van ott. Akkor legalább jogosan büntethetnék azt, aki máshol rágyújt. Mert így is ráfognak, ez borítékolható.

  Személy szerint 2006-tól kezdve figyelem rendszeresen a politikai eseményeket. Ennek két oka, a fiatal korom, valamint, hogy az adott évnek őszi eseményei érintettek először személyesen.

Kezdődött El Kúró beszédével, amit kiszivárogtattak. Szerintem nem volt akkora baromság, illetve engem nem háborított fel túlságosan, hiszen ha a kiemelt, sokat idézett részleteken kívül mást is megjegyeztünk belőle, akkor egy egészen tisztességes álláspontot tárt elénk.

Utána jött a sok táblás, sálas tüntető emberke, akiket mostani vezérünk hívott az utcára. A békés tüntetéssel problémám nem volt, de amikor a magukat nagymagyarnak valló csürhék szétverték a saját fővárosukat, és nekem reggel iskolába menet a könnygáz még marta a szemem, ott elszakadt a cérna. Amúgy, nincs bajom a „szélsőjobbosokkal” ahogy őket a média aposztrofálja, elég sok dologban egyetértek velük, de amit akkor műveltek nem volt megoldás.

Később a nyakunkba kaptunk egy pénzügyi válságot, mivel az amerikai lufi kipukkadt. A gazdasági helyzet addigra amúgy is elég vészes volt, de így még jobban megszívtuk. Mi is, mint sok más devizahiteles, még a válság előtt vettünk lakást. Muszáj volt, mert azon kivételes család vagyunk, ahol van gyerek, és méghozzá nem is egy.

A gazdaság zuhant, az életszínvonal, és az optimizmus is. Aztán Fletó lemondott, jött Bajnai-fájni fog-Gordon. Nem volt az a karizmatikus figura, mint O.V., vagy Gyurcsány de a célnak megfelelt, a feladatát, amire szerződött, ellátta, csökkentette a válság hatását. A GDP emelkedni kezdett, valamennyire stabilizálódott a helyzet, a szekér elindult. De Viktornak ezt is fúrnia kellett. Pedig pont neki kellett volna tudnia, hogy amit Bajnai csinál az neki lesz jó.

Tisztelt vezérünk nyakába kapott egy reménnyel teli országot, kétharmaddal. Bár benne se bíztam, mint ahogy egyik politikusban sem, félretettem rossz érzéseimet és bizakodtam, hogy na most talán, nincs kerékkötő. Nem is volt, de aki nem azt csinálta amit gondoltak, azt eltávolították. ÉS újra megindultunk a lejtőn lefelé. A kétharmad segítségével elkezdődött az új egypártrendszer kialakítása. Személyi testőrséget alkottak, az AB-t is korlátozták, és demagógiával továbbra is meggyőztek minket, hogy jó az, ha kevesebb pénzünk van.
Idén elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely minden más normál kultúrájú világban a bukáshoz vezetett volna. GDP növekedés nincs, az egykulcsos megbukott, és rosszabbul élünk mint egy éve.
Ha ez nem lenne még elég, a fiatalok is szívnak. Aki tovább tanulna, annak gazdag családból kéne származnia, és még röghöz is kötik. Ne csodálkozzanak, ha én, és egyre többen a generációmból már külföldön tervezzük a továbbtanulást.
2006-2011, egyre távolabb a fény az alagút végén.