Személy szerint 2006-tól kezdve figyelem rendszeresen a politikai eseményeket. Ennek két oka, a fiatal korom, valamint, hogy az adott évnek őszi eseményei érintettek először személyesen.
Kezdődött El Kúró beszédével, amit kiszivárogtattak. Szerintem nem volt akkora baromság, illetve engem nem háborított fel túlságosan, hiszen ha a kiemelt, sokat idézett részleteken kívül mást is megjegyeztünk belőle, akkor egy egészen tisztességes álláspontot tárt elénk.
Utána jött a sok táblás, sálas tüntető emberke, akiket mostani vezérünk hívott az utcára. A békés tüntetéssel problémám nem volt, de amikor a magukat nagymagyarnak valló csürhék szétverték a saját fővárosukat, és nekem reggel iskolába menet a könnygáz még marta a szemem, ott elszakadt a cérna. Amúgy, nincs bajom a „szélsőjobbosokkal” ahogy őket a média aposztrofálja, elég sok dologban egyetértek velük, de amit akkor műveltek nem volt megoldás.
Később a nyakunkba kaptunk egy pénzügyi válságot, mivel az amerikai lufi kipukkadt. A gazdasági helyzet addigra amúgy is elég vészes volt, de így még jobban megszívtuk. Mi is, mint sok más devizahiteles, még a válság előtt vettünk lakást. Muszáj volt, mert azon kivételes család vagyunk, ahol van gyerek, és méghozzá nem is egy.
A gazdaság zuhant, az életszínvonal, és az optimizmus is. Aztán Fletó lemondott, jött Bajnai-fájni fog-Gordon. Nem volt az a karizmatikus figura, mint O.V., vagy Gyurcsány de a célnak megfelelt, a feladatát, amire szerződött, ellátta, csökkentette a válság hatását. A GDP emelkedni kezdett, valamennyire stabilizálódott a helyzet, a szekér elindult. De Viktornak ezt is fúrnia kellett. Pedig pont neki kellett volna tudnia, hogy amit Bajnai csinál az neki lesz jó.
Tisztelt vezérünk nyakába kapott egy reménnyel teli országot, kétharmaddal. Bár benne se bíztam, mint ahogy egyik politikusban sem, félretettem rossz érzéseimet és bizakodtam, hogy na most talán, nincs kerékkötő. Nem is volt, de aki nem azt csinálta amit gondoltak, azt eltávolították. ÉS újra megindultunk a lejtőn lefelé. A kétharmad segítségével elkezdődött az új egypártrendszer kialakítása. Személyi testőrséget alkottak, az AB-t is korlátozták, és demagógiával továbbra is meggyőztek minket, hogy jó az, ha kevesebb pénzünk van.
Idén elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely minden más normál kultúrájú világban a bukáshoz vezetett volna. GDP növekedés nincs, az egykulcsos megbukott, és rosszabbul élünk mint egy éve.
Ha ez nem lenne még elég, a fiatalok is szívnak. Aki tovább tanulna, annak gazdag családból kéne származnia, és még röghöz is kötik. Ne csodálkozzanak, ha én, és egyre többen a generációmból már külföldön tervezzük a továbbtanulást.
2006-2011, egyre távolabb a fény az alagút végén.
